Repository of knowledge of eminent personages
Szilágyi Varga Zoltán
Grafikusművész, rajzfilmrendező
Kékesen (Erdély, Románia) született 1951. június 23-án.
1970-ben végezte el a marosvásárhelyi Képzőművészeti Középiskolát, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán 1976-ban szerzett diplomát.
1976 és 1985 között a bukaresti Animafilm rajzfilmstúdió munkatársaként dolgozott.
1984-86 között elvégezte a bukaresti Ion Luca Caragiale Színház- és Filmművészeti Főiskola rajzfilmrendezői szakát. Romániában több sorozatfilm, díszletezés, figuratervezés, filmgrafika után írt és rendezett három "szerzői" rajzfilmet: „Gordiuszi csomó" – Nodul Gordian (1980), 1982 „Aréna" – Arena (1981), 1983 „Monológ" – Monolog (1982)
A rajzfilmkészítésen kívül 1976 és 1986 között képgrafikával, rajzzal és metszetkészítéssel is foglalkozott. Romániában 1976 és 1985 között részt vett minden országos tárlaton, a "35-ös műhely" csoportkiállításain, és a tulceai Metszet Múzeum kiállításain. Könyvterveket, borítókat, címlapokat és illusztrációkat készített a Kriterion, a "Ion Creanga", a Meridiane és a Didactica kiadók számára. 1984-ben a Monológ című filmjét beválogatták az 1983/84-es év legjobb filmjei közé.
1987-től a Pannónia Filmvállalat kecskeméti műtermének rendezője. 1999-ben" majmok kastélya" egész estés rajzfilm művészeti vezetője volt. 2006-ban készült el "Jegyzőkönyv Mansfeld Péter emlékére" című 1956-os témájú filmje.
Díjai, elismerései:
Balázs Béla-díj (1992)
"A világlátott egérke / Rokoni pártfogás" - Kínai Animációs Filmfesztivál (Kína-Changzhou), a televíziós programok kategória díja.
„Jegyzőkönyv Mansfeld Péter emlékére" – 1956 emlékére meghirdetett Kistérségi és Kisközösségi Televíziók VII. Szemléje (Lakitelek), a zsűri különdíja (2006)
57. Berlinálén – egyetlen magyar versenyfilm (2007)
Annecy-i Animációs Világfesztivál résztvevő (2007)
8. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál - „A legjobb forgatókönyv díja" (2007)
8. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál - "A legjobb animáció" díja „A világlátott egérke/Vonaton ringatózva" című epizódért (2007)
Filmográfia:
Tiszta kép - kísérleti film (1988)
Origo - egyperces (1989)
Ajtó 13. - egyperces (1989)
Éjszakai kultúrtörténeti hadgyakorlat (1992)
Apropó (1994)
A majmok kastélya (1999)
Utazás a Föld középpontja felé (2001)
Koan / Ne beszélj! (2004)
A jókedvű örmény temetése (2005)
Jegyzőkönyv Mansfeld Péter emlékére (2006)
Hazai kiállításaiból:
Stúdió Galéria, Marosvásárhely, Románia (1972)
Csoportkiállítás, Temesvár, Románia; Korunk Galéria, Kolozsvár, Románia (1976)
Törökszentmiklós (1989)
Hincz Gyula állandó gyűjtemény kamaraterme, Vác; Pécsi Kisgaléria (1990)
Tatabánya (1991)
Kecskemét (1993)
Kecskemét (1998)
Kecskemét (2001)
Budapest (2002)
Erdei Ferenc Művelődési Központ, Kecskemét (2007)
A hónap alkotója 2007. Szentendre – MűvészetMalom és Dachau – Modern Művészetek Múzeuma (2007. június)
Külföldi kiállításaiból:
Offenbach am Main: csoportkiállítás (1973)
Frankfurt am Main: csoportkiállítás (1976)
MIRO rajzverseny, Barcelona (1977)
MIRO rajzverseny, Barcelona (1979)
Moszkva: csoportkiállítás (1983)
Krakkó, Varsó: csoportkiállítás (1983)
MIRO, Barcelona (1985)
Annecy Fesztivál, Franciaország (1999)
Közreműködőként:
The light of the world (25 perc) – John Halas munkájában mint kivitelező rendező.
L'oeil du loud" (A farkas szeme) (26 perc) – Hoel Caouissin munkájában mint a grafikai stílus és storyboard szerzője.
Un cadeau pour celim (Egy ajándék Szelimnek) – Henri Heidsieck munkájában mint a pilot film kivitelező rendezője.
Pomme d' api" II. sorozat – Hoel Caouissin munkájában mint animációs rendező.
Lenny und Twiek" (Lenni és Twiek) (4 perc) – a J.E.P. Produkció munkájában mint kivitelező rendező.
"Lieber dachs…" (A kedves borz…) (6 perc) – a J.E.P. Produkció munkájában mint figuratervező és kivitelező rendező.
Önálló kötetei, írásai:
Rajzok [Katalógus] : Drawings (1993)
Róla szóló cikkek, tanulmányok:
Üres vonatok járnak mindenfelé, s azokat nézzük : Beszélgetés Szilágyi Varga Zoltánnal, a Majmok kastélya társalkotójával
In: Grádics : a Kecskeméti Lapok és az Alföldi Lapok kulturális melléklete. - 3. évf. k.sz. (1999. jún. 10.), p. 12.
In: Nők lapja. 50. évf. 27. sz. (1999. júl. 07.), p. 78-79.
[Az 5. Nemzetközi Animációs Filmfesztivál összefoglalója. Mikulás Ferenc fesztiváligazgató és Szilágyi Varga Zoltán rajzfilmrendező is nyilatkozik.]
In: Petőfi népe. 54. évf. 288. sz. (1999. dec. 10.), p. 2.
[Én így kilincselek ... címmel nyílt kiállítás a Bagoly utcai Meditres Egészségházban Szilágyi V. Zoltán fényképeiből és festményeiből.]
In: Kecskeméti lapok. 97. évf. 27. sz. (2001. júl. 12.), p.12.
In: Magyar hírlap. 38. évf. 136. sz. (2005. jún. 13. hétfő), p. 15.
[Az Annecyben rendezett nemzetközi filmfesztiválon Szilágyi Varga Zoltán is díjat kapott.]
In: Kecskeméti lapok. 101. évf. 22. sz. (2005. jún. 16.), KAFF 2005 mell., p. 1-4.
In: Petőfi népe. 60. évf. 236. sz. (2005. okt. 8. szombat), p. 2.
In: Népszava. 239. sz. (2005. okt. 12.), p. 6.
In: Népszabadság. 63. évf. 252. sz. (2005. okt. 27. csütörtök), p. 16.
In: Népszava. 252. sz. (2005. okt. 27.), p. 6.
In: Petőfi népe. 61. [évf.] 132. sz. (2006. jún. 8. csütörtök), p. [4.]
In: Petőfi népe. - 61., [évf.] 218. sz. (2006. szept. 16. szombat), p. [5.]
In: Magyar nemzet. 69. évf. 275. sz. (2006. okt. 7. szombat), Hétvégi magazin mell. p. 23.
In: Petőfi népe. 61. [évf.] 246. sz. (2006. okt. 19. csütörtök), p. 5.
In: Szabad föld. 62. évf. 42. sz. (2006. okt. 20.), p. 12.
In: Népszabadság. 64., [évf.] 252. sz. (2006. okt. 27. péntek), Jövő7 mell. p. 6.
In: Magyar hírlap. 39. évf. 275. sz. (2006. nov. 24. péntek), p. 19.
In: Magyar nemzet. 69. évf. 328. sz. (2006. dec. 1. péntek), p. 15.
[Az AniFest Fesztivál egyetlen magyar résztvevője Szilágyi Varga Zoltán, Jegyzőkönyv Mansfeld Péter emlékére című animációs filmje.]
In: Filmévkönyv 2007 / [szerk. Löwensohn Enikő] . - [Budapest] : M. Nemz. Filmarch., [2007]. - p. 181.
In: Kapu. 20. évf. 3. sz. (2007), p. 62.
In: Népszabadság. 65. évf. 22. sz. (2007. jan. 26. péntek), p. 10.
In: Népszava. 22. sz. (2007. jan. 26. péntek), p. 6.
In: Népszava. 34. sz. (2007. febr. 9. péntek), p. 6.
In: Metro. 2007. jún. 28. csütörtök, Kecskemét mell. p. 2.
In: Élet és irodalom. 51. évf. 26. sz. (2007. jún. 29.), p. 30.
In: Cinema. 7. sz. = (188.) (2007. júl.), p. 16.
In: Népszava. 271. sz. (2007. nov. 21. szerda ), p. 6.
[A kecskeméti rajzfilmrendező a Mansfeld Péter emlékéra című animációs filmjéért 3. díjat nyert a 15. Damaszkuszi Nemzetközi Filmfesztiválon.]
In: Petőfi népe. 63. évf. 132. sz. (2008. jún. 7. szombat), p. 5.
In: Magyar nemzet. 71. évf. 189. sz. (2008. júl. 12. szombat), p. 15.
In: Népszava. 176. sz. (2008. júl. 29. kedd), p. 11.
[A derviói animációs fesztiválon a zsűri különdíját nyerte Szilágyi Varga Zoltán Jegyzőkönyv Mansfeld Péter emlékére című munkája.]
In: Petőfi népe. 63. évf. 179. sz. (2008. aug. 1. péntek), p. 2.
In: Metropol. 2008. aug. 7. csütörtök, Kecskemét mell. p. 1.
In: Magyar nemzet. 71. évf. 271. sz. (2008. okt. 3. péntek), p. 14.
In: Népszava. 243. sz. (2008. okt. 16. csütörtök), p. 11.
[Szilágyi Varga Zoltán Mansfeld Péter emlékére készített filmje nyerte el a legjobb animáció díját a Balkaniana animációs filmfesztiválon.]
In: Vasárnapi Petőfi népe. 11. évf. 42. sz. (2008. okt. 19.), p. 20.
In: Petőfi népe. 65. évf. 172. sz. (2010. júl. 26. hétfő), p. 5.
In: Népszava. 137. évf. 236. sz. (2010. okt. 9.), p. 6.
In: Balkon. 7-8. sz. (2011), p. 56-57.
[A 10. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon a retrospektív vetítések keretében játszották le Háy Ágnes és Szilágyi Varga Zoltán filmjeit. A cikk ezeket a filmeket elemzi.]