Bánk bán bemutató Kecskeméten 1971-ben és 2001-ben Bánk bán bemutató Kecskeméten 1971-ben és 2001-ben

Ahogyan sorozatunkban végigkísértük a  Bánk bán színpadra állításának történetét láthattuk, hogy az egyben, a Bánk bán értelmezéseinek története is. Szinte folyamatosan felszínen van a kérdés: Nemzeti dráma-e, vagy szerelmi tragédia. Forradalomra lelkesít-e, vagy a hatalommal való megbékélést kívánja igazolni. A közéleti, vagy a magánéleti sérelmek hangsúlyosabbak Bánknak a királyné elleni fellépésében. Ennek értelmében vált erőteljesebbé  esetenkén Tiborc, Petur, Gertrúdis  Melinda vagy Bánk alakja.
A különböző értelmezésekből adódóan folyamatosan történtek kísérletek a dráma megújítására, újszerű színpadra állítására. Ezek a kísérletek mindig nagy vitát váltottak ki irodalomtörténészek és  rendezők között.
Annak idején Hevesi Sándor  dramaturgiai változtatásira reagálva, Németh Antal 1928-ban írja a Budapesti Hírlapban:

„Ha ma az egyik igazgató átalakítja Bánk jellemét, holnap egy másiknak jut eszébe átalakítani Gertrúdisét, egy harmadiknak Melindáét. Hol lesz itt megállás? Nem közvagyon lesz a Bánk bán, hanem közpréda!”

Tény, hogy a  Bánk-bánból politikailag minden kor, minden társadalom azt emeli ki, azt hangsúlyozza, ami számára az adott helyzetben legidőszerűbb.
Mátrai-Betegh Béla a Magyar Nemzetben írta 1955-ben.

„ Minden gonddal előkészített Bánk bán előadás kiemelkedő lehetőség a bemutató kor világnézetének, változó világképének érzékeltetésére. A Bánk bánt a nemzet olykor örömében kondította meg, de többször félreverte veszélyre figyelmeztetőn vagy tiltakozva.”

Czimer József, a pécsi Nemzeti színház dramaturgja 1975-ben megjelent tanulmányában  szintén a történelmi aktualitást hangsúlyozza, amikor a Bánk bán színpadi pályafutását megvizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a drámának igazi színházi sikere csak akkor volt, amikor a közönség saját politikai törekvéseinek igazolását látta benne.

De hogy van ez napjainkban? Füzi László szavaival, a történelem „megszűnésének” időszakában? Miképpen írhatók át a nemzeti fogalom hagyományos elemei?
Füzi a 2001-es bemutató kapcsán írja:

„A történelemhez való viszony tisztázása minden korábbi Bánk bán előadásnak a fő kérdése volt, a történelemből „kilépő” kornak azonban szükségszerűen más választ kell adnia az élővé tétel kapcsán felmerülő kérdésekre, mint az előző időszakokban”

Sikerül-e más választ adni? Sikerül-e élővé tenni a drámát?  Sikerül-e magvalósítani az újító színházi törekvéseket? Milyen előadások születnek? Megannyi kérdés.
Urbán Balázs a Színház című folyóirat kritikusa szerint a Bánk-bánnak nagyjából kétféle előadása létezik:

„ Az egyik a hagyománytisztelő, mely a népművelő-népnevelő hagyománytól vezettetve vagy a kötelezőolvasmány pótlékot kereső diákok szervezett színházlátogatására számítva különösebb rendezői értelmezés nélkül csak a szöveg színpadi lebonyolítására törekszik. Ezen belül jó esetben az alkotók veszik a fáradságot, s elemzik a mű szövegét, kibogozzák a kissé kusza cselekményt, megtalálják az egyes mellékszereplők igazi funkcióját, s ezzel legalább a mű megértésének tesznek jó szolgálatot.
A másik út azoké, akik igyekeznek a szövegben valami korábbitól eltérő értelmezési pontot találni, s tartalmában és stílusában ehhez igazítják az előadást. E bemutatóknak…. mintha céljuk kicsit annak bizonyítása lenne, hogy a Bánk bán nem poros, nehezen játszható klasszikus, ellenkezőleg, az újszerűbb színházi törekvéseknek is használható alapanyaga.”

Vajon a most ismertetett  két előadás is ezt a kétféle szemléletet tükrözi?

Az első előadás bemutatója  a színház 75 éves fennállásának jubileuma alkalmából, 1971. október 14-én volt, a második 30 évre rá,  2001 március 15-én.
Az előadások rendezői a bemutató előtt a nyilatkoznak, hogy hogyan látják a történetet,  hogyan értelmezik a drámát.
Turián Györgytől  az 1971-es bemutató rendezőjétől megkérdezték: minek látja a drámát?
 
Turián György
Turián György

„ - Politikai dráma és sorstragédia egyszerre. E kettő oly szorosan szövődik egybe, oly mértékben feltételezi egymást, hogy csak mesterségesen, kizárólag elemzés céljaira lehet különválasztani. A darab a politikai zűrzavar, a korrumpálódott és züllött hatalom légköréban indul.. . A félelem és a bizonytalanság képei töltik be a dráma kezdő jeleneteit – s nemcsak Simon és Mikhál retteg attól, hogy Peturt kihallgatják és besúgják, hanem Gertrúdis is bizonytalanságban, sőt félelemben örlődik Ottó és ellenségei, a magyarok miatt.  Egy mesterséges egyensúlyi állapot bomlik fel a szemünk láttára…. Bánk ellenáll annak, hogy a konfliktus erőszakos megoldása mellett kötelezze el magát, s érvei önmagukban helytállóak is Petur demagóg forradalmisága ellenében: ami békésen, reformokkal megoldható, azt a nemzet érdekében erkölcstelenség véráldozat révén megoldani... . De nem lehet: Melinda megrontása, Tiborc panasza, ... ezek a lépcsőfokok vezetnek odáig, hogy magányos lázadóként, de a nemzet érdekeit  képviselő tiszta, becsületes hatalom nevében erőszakosan számoljon le az erőszakos Gertrúdisszal. Endre végül felismeri Bánk tettének szükségszerűségét, ezáltal a hatalom megszilárdul, immár lehetősége van arra, hogy a nemzet iránti feladatát teljesítse… De ezért a lehetőségért Bánk Melindát, boldogságát, szerelmét, - önmagát áldozta fel. És éppen ez a szolgálat és ez az áldozat, a kettő tragikus egysége az, ami felemel, megtisztít.
Ez az én látomásom a ... darabról.”.

A 2001-es bemutató rendezőjének, Bodolai Gézának vallomása a drámáról:


Bodolay Géza
 
Bodolay Géza

                  
„Most pedig olyat teszek , mint még soha, bemutató előtt: megpróbálom néhány mondatban összefoglalni, hogy mit gondolok a szereplők viszonyairól.
Az egészséges közönséget ugyanis csak a történet érdekli. Tehát:
Gertrúdis és Melinda egyaránt hosszú hónapok óta férfi nélkül él. Endre valahol hadakozik, Bánk az országot járja.
Ottó és Biberach feltehetően valami közös élményként jutott először a szerelmi öröm közelébe, miközben gyilkoltak is ha kellett. Ottót a nénje, Gertrúd vezette rá, hogy a szerelem nőkkel is élvezhető. Gertrúdisnak csak a hatalom maradt az öröm forrásaként. A környezetében egyetlen szóba jöhető férfi Bánk lenne, de az meg halálosan szerelmes Melindába, aki bátyjaival együtt örök-idegen. Melinda és Izidóra egyaránt elvágyódik. A két öregedő spanyol fivér túl van a saját forradalmán, most már túl szeretnék élni.
Tiborcot , aki valaha Bánk harcostársa volt, mára az utcára juttatták a jó merániak, - felesége ott zenél. Petur egyedül lázad, társak nélkül. A palotában és kinn a világban áll a bál...”

A bemutatókat követő kritikák is sokszínűek.
Csáky Lajos a Petőfi Népében 1971. október 24-én megjelent kritikájában a következőket írja:

„Nincs kétség, hogy a mindenkori felújítások legfőbb feladata, hogy Katona Józsefet, gondolatait, véleményét, nemes veretű nyelvét közelebb hozza a közönséghez. De van rá eset, amikor a mű vélt, vagy tényleges dramaturgiai gyengeségeinek eltüntetése ürügyén érzékenyebb mélységig belevág a műbe az operáló kés. Sajnos ez történt most is. A három felvonásba sűrített tragédia a rövidítések, átformálások után nemcsak cselekményszálakban lett szegényebb, hanem gondolatokban is. ... Hiszen nyelvi szépségekben gazdag dialógusrészek maradtak ki, a mű legismertebb jeleneteinek fontos mozzanatait törölte a dramaturg ceruzája
Emellett a lefogottabb modernnek ítélt színpadi mozgás, a természetes beszéd erejável hatni akaró dikció néha kioltotta a dialógusok ragyogását, elszürkítette Katona nyelvi leleményét”

A színészek játékát így elemezte.

„Pózmentes természetesség jellemezte Áts Gyula Bánk bánját. Az általa megformált figura inkább töprengő, inellektuálisan fontolgató embernek tünt. … Rendezési hiba, hogy szinte önvédelmi gesztusnak tűnik Gertrúdisszal folytatott vitájának végén, hogy a királyné kezében levő tört Gertrúdis ellen fordítja. Pedig itt, az írói útmutatás világos. Bánk megátkozza”megszurkálja „ és üldözi Gertrúdist. S ennek a mozzanatnak a hiányát nem pótolja az a kalandfilmbe illő fordulat sem, hogy a trónszék felé támolygó Gertrúdis magára rántja a hatalmas alkotmányt”

A Gertrúdist alakító Dévay Camilláról írja, hogy drámai erényeit nem tudta kibontakoztatni, kölsőséges eszközökhöz folyamodott.
Pályi András a Magyar Hírlapban ír elismerően a színészi alakításokról:

„Áts Gyula Bánk bánjából a legparányibb patetizmus is hiányzik. Lemond a látványos töprengésről és az egetrengető megrázkódtatásról.
... Említhetjük Úri István gúnyos-irónikus, s e gúnyos álarc mögött mégis valami többre szebbre vágyó Biberachját, s Piróth Gyula őszinte, póztalanul keserű Tiborcát vagy Székhelyi József léhűtő Ottóját. És Faluhelyi Magdát, aki Melindát, a dráma legmegoldatlanabb alakját... élő és érző asszonyként viszi színpadra.”

A díszleteket és a jelmezeket Csáky Lajos , a Petőfi Népe kritikusa nagyszerűnek találta.

„Örömmel üdvözöltük Varga Mátyás nagyszerű díszleteit, Poós Éva régi kódex-illusztrációk formavilágától ihletett jelmezeit. Ezek adták meg az igazán méltó külsőségeit az előadásnak.”

A budapesti kritikus, Koltai Tamás dícsérő szavaiban azonban némi iróniát vélük felfedezni.

„Varga Mátyás lomhán változó, lépcsős-függönyös-árkádos operai díszletei: csábítanak az „átalános színjátszásra”. A Poós Éva tervezte ruhák az anyagszerűség, a színek és a szabás nagyvonalúságának tündökletes hatásával percekre lefoglalják érzékszerveinket.”

Végezetül így foglalja össze az előadást

„E jubileumi jutalomjáték valódi drámai élmény helyett csak díszelőadást nyújtott.”

Bodolai Géza 2001-ben tűzte műsorára a Bánk bánt. 
Az előadás nagy vitákat váltott ki. Ezek közül a két jeles kecskeméti irodalomtörténész Füzi László és Szekér Endre kritikájából idézünk. Megjelentek: Petőfi Népe, 2001. március 26-án és 27-én.

Részlet Füzi László: Tiborc üres üveget gyűjt  című cikkéből  (A teljes cikk>>)

„Bodolay Géza legnagyobb érdeme az, hogy rámutatott a hagyomány továbbvitelének és használhatóságának lehetőségére. Katona Bánk bánját a történelmi hagyomány részének tekinti, a történések számos elemét pedig a mai világ által megteremtett képzetekkel jeleníti meg, gondoljunk például a tivornyázásra, vagy arra, hogy elszakad a történelmi díszletektől és jelmezektől, a színpadkép mindvégig a mi korunk felé mutató nyitottságot képviseli. Mindeközben érződik Katona dramaturgiájának mély ismerete is: a szereplők itt valóban elbeszélnek egymás mellett, mintegy önálló térben léteznek, a színpad több önálló helyi értékekkel bíró térre történő felosztása, s a terek egymás kárára történő felnövesztődése biztosítja talán leginkább az előadás feszültségét.
A színészek nem Bánkot, Gertrúdist vagy Tiborcot jelenítik meg, hanem azt mutatják meg, hogy ma milyennek tudjuk elképzelni Bánkot, Gertrúdist vagy Tiborcot. Az előadás vérbeli csapatmunka eredménye.”
 
Jelenet az előadásból
 
Szekér Endre: Vallomás a Bánk bánról. Részlet. (A teljes cikk>>)

„A Bánk bán hőseinek sorsát valamiféle zanzásított változatban követhetjük nyomon. Ritka a fel-felizzó pillanat, az elmélyült szövegmondás. Több a színpadi mozgás, a szereplők helyváltoztatása, a díszletek mozgatása, a csillárok felemelkedése, lesüllyedése, a gyertyák meggyújtása, vagy eloltása…
Egy-egy jelenetet, így a közismert Tiborc monológot is „kissé elidegenítve” láthattuk a színpadon. Tiborc „kukázik”, az üvegeket szedi össze a királyi udvarban, s panaszkodik sorsáról Bánk bánnak. Nem lehet és nem szabad „megértően hallgatni” erről a jelenetről, hiszen a magyar drámairodalom egyik legjelesebb részéről van szó. Pontosabban: lett volna szó. Kár érte. De néhány másik fontos drámarészlet is szétesett, a hagyományos értelemben vett konfliktus tünt el, és a drámahősök olykor beleolvadtak a tömegbe.
A színházi műsorfüzet említi: „Az ezredforduló színpadához alakította Bodolay Géza”. Bevallom, ezt nehezen értem. Mi ebben az előadásban az ezredforduló színpada? A Bánk bánt ismerő ember, kételyeivel távozhat a színházból. Ez Katona József Bánk bánja? Nem hiszem.”

A Bánk bán bemutatók történetét Orosz László reményt keltő gondolatával  szertnénk zárni

„Talán bízhatunk benne, hogy a Bánk bánnak lesz mondanivalója a következő nemzedékek számára is.”


Felhasznált irodalom: