Könyvtári blog Könyvtári blog

Internet Fiesta az Infotékában

 

Az idén 17. alkalommal, március 17. és 24. között került megrendezésre az Internet Fiesta a magyar könyvtárakban. A programsorozat keretén belül idén is internetes játékra invitáltuk a kecskeméti általános iskolák harmadikos és negyededikes tanulóit. A játékban részt vevő gyerekek az interneten való eligazodást gyakorolhatták az Infotéka számítógépein.
A játék egy rövid beszélgetéssel kezdődött. Kiderült, hogy a gyerekek többsége már elég tapasztalt a számítógép kezelésében, ámbár tudásuk főleg a játékprogramokra, online játékokra korlátozódik. Arra a kérdésre, hogy milyen veszélyek leselkednek rájuk az interneten, ügyesen válaszoltak, rengeteg lehetőséget felsoroltak a vírusoktól kezdve a rosszindulatú chatpartnerekig.

 

Internet Fiesta 1   Internet Fiesta 2

 

Ezután a gyerekek elfoglalhatták a helyüket a számítógépek előtt. Minden géphez két gyermek ült, páratlan létszám esetén három is. Összesen 15 feladattal vártuk őket, ezeket felváltva tölthették ki, kedvük szerint válogatva a számukra szimpatikus vagy éppen kicsivel nehezebbnek tűnő feladatok közül. A kezdeti apróbb bizonytalanságok után hamar ráéreztek a játék ízére, és ahogy az idő haladt, egyre ügyesebben találták meg a szövegekben, mesefilmekben elrejtett válaszokat. Volt, akinek jobban ment, volt, aki több nehézséggel találta szemben magát. Ha valaki elakadt, csak jelentkeznie kellett, és egy könyvtáros, vagy a tanár nénik máris segítségére siettek.
Jó hangulatban telt el minden csoport számára a rendelkezésre álló 1 órácska. Sok gyermek jelezte a végén, hogy nagyon jól érezte magát, tetszettek neki a feladatok, és örömmel fog szabadidejében visszatérni a könyvtárba.

 

Következő
Megjegyzések
Visszahivatkozó URL: