Katona József Bibliography Katona József Bibliography

 

KatonaJózsefBibliográfia

 

A Lisztes László által készített  bibliográfia 1992-ben, Katona József születésének [előző évi] 200. évfordulója alkalmából jelent meg. Előszavában részletesen tájékoztat a bibliográfia gyűjtőköréről:
Az anyaggyűjtés kiterjedt valamennyi Katona Józseftől származó és róla írt könyvre, könyvrészletre, tanulmányra, folyóirat- és újságcikkre, bármely műfajú szépirodalmi alkotásra a kezdetektől 1991 végéig.
A munka során a legkülönbözőbb fajsúlyú és terjedelmű anyag halmozódott fel, amiből nem kívántak a szerkesztők válogatni,  hiszen bármelyik részük elhagyása hiányérzetet kelthetett volna a kutatók körében.  Nem kritikai szempontokat érvényesítettek tehát, csupán regisztrálták az általuk megismert dokumentumokat.


A bibliográfia folytatásáról:
Ahogyan azt elődeink is tették, kiemelten fontosnak tartunk minden olyan dokumentum beszerzését – adathordozótól függetlenül – mely Katona Józsefről, vagy műveiről  szól. Ezeket az adatokat folyamatosan rögzíttettük és mindenki számára hozzáférhetővé tettük online katalógusunkban. A TÁMOP 3.2.4 pályázat keretében elkészítettük a Katona József bibliográfia adatbázisát, melyben a Lisztes László által gyűjtött anyagot folyamatosan kiegészítjük az újabb időszak dokumentumaival.

Célunk, hogy a gazdag adattartalom elérhetőségét, visszakeresését megkönnyítsük a kutatók és az érdeklődő közönség számára.

Tovább az adatbázishoz >>

Már 4000 dokumentum olvasható teljes szöveggel!

 

 

Katona József bibliográfia borítóképe

 

 


Performances of Katona’s play ‘Bánk bán’ Performances of Katona’s play ‘Bánk bán’

A Bánk bán színpadi előadásait mutatjuk be a korabeli kritikák, visszaemlékezések tükrében. Célunk, hogy a különböző korszakokban bemutatott jelentősebb előadások, színészi alakítások, Bánk bán értelmezések közelebb kerüljenek mindenkihez.


Kecskeméti Bánk bán bemutatók a 19. században
 

Kecskeméti Bánk bán bemutatók a századfordulótól az 1930-as évek közepéig
 

Kecskeméti Bánk bán bemutatók 1945 és 1961 között
 

Bánk bán bemutató Kecskeméten 1971-ben és 2001-ben

 

Bánk bán bemutató Kecskeméten 2011-ben

Virtual exhibition showcasing documents of the Theatre History Collection of the National Széchenyi Library Virtual exhibition showcasing documents of the Theatre History Collection of the National Széchenyi Library

The cult of Katona József in Kecskemét The cult of Katona József in Kecskemét

A drámaíró iránti tisztelet számos megnyilvánulásával találkozhattunk az elmúlt évtizedekben Kecskeméten. 
Sírjának gondozásától kezdve munkásságának irodalomtörténeti elemzéséig sok-sok feladat hárult az utókorra.

Megemlékező összeállításaink egyben betekintést adnak a város történetébe is.


 

Katona József születésének évfordulójára Pandur Petra színháztörténész előadásával emlékeztünk, 2020. november 11.

 

 

 

 

Katona József és Kecskemét - MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltára Virtuális Kiállítása >>

A Katona József Kör megalakulásának előzményei és első ciklusa, 1891-1895

A Katona József Kör története, 1896-1933

A Katona József Társaság története, 1933-2011

Katona József síremléke

Katona József szobrai Kecskeméten

Ismeretterjesztő előadássorozat a Katona József Könyvtárban

Katona József, az értékteremtő / Egyediné Gál Erika ünnepi beszéde 2015. november 11-én >>

National Audovisual Archive of Hungary National Audovisual Archive of Hungary

A Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) gyűjti a magyar műsorszolgáltatói kötelespéldányokat. Az intézmény tárolja, feldolgozza és visszakereshetővé teszi az országos földfelszíni terjesztésű televízió- és rádióadók magyar gyártású és magyar vonatkozású műsorait. Gyűjteményéhez online hozzáférést biztosít úgynevezett NAVA-pontokon keresztül.

A gyűjteményben Katona Józsefhez kapcsolódó felvétel is található:

Hungaria Litterata - A játékszíni költőmesterség: Katona József (2010)

Kerényi Imre újraírta a Bánk bánt (2010)

Magyar klasszikusok új köntösben - Katona József (2014)