Katona József Lexikon Katona József Lexikon

Katona József nevét viselő intézmények Kecskeméten Katona József nevét viselő intézmények Kecskeméten

Katona József Emlékház, Kecskemét, Katona József u. 5.

A Bánk bán utca sarkán álló házat Katona József nagyapja, Katona Tamás takácsmester építette a XVIII. század utolsó harmadában. Itt született a Bánk bán szerzője 1791. november 11-én. A mostani épület csupán cseréptetős mása a hajdani nádfödeles házikónak, ugyanis többször átalakították. Legutoljára a költő születésének 200. évfordulóján, ekkor nyílt meg benne a ma látható emlékkiállítás. A ház udvarán áll Katona mellszobra, Török Richárd alkotása.
További információ>>


Katona József Gimnázium és Számítástechnikai Szakközépiskola, Kecskemét, Dózsa György út 1.

Főreáliskolának épült 1912-1914 között, Löllbach Kálmán tervei alapján. A berlini mintakönyvek hűvös szecessziója magyaros díszítésekkel egészül ki sötétvörös klinkertéglával burkolt homlokzatán, amelyet sokhelyen növényi ornamentikájú kerámia-betétek díszítenek. Előcsarnokában áll Czélkúti-Züllich Rudolf Katona szobra.

További információ>>


Katona József Könyvtár, Kecskemét Piaristák tere 8.

Mátrai Péter és Major György építészek, valamint Batta Imre belsőépítész tervei alapján készült épületet 1996-ban adták át. Zsolnay-féle tetőcserepekkel fedett, ötszögletes alaprajzú, háromszintes épület két belső udvarral. 1997-ben Pro Architektura-díjjal ismerték el építészeti jelentőségét.
 

Katona József Múzeum, Kecskemét, Bethlen krt. 1.

 A pályaudvart a Nagykőrösi utcával összekötő sétaút mentén áll. Korinthoszi oszlopcsarnokkal hangsúlyozott középső része nyári vendéglőnek épült 1873-1875 között, László Károly tervei alapján. 1885-től az Úri Kaszinó nyári mulatója lett, 1923-1924-ben alakították át múzeummá. Oldalszárnyait is ekkor emelték. A múzeumot 1894-ben alapították könyvtárral és levéltárral együtt, 1911-ben vált önálló intézménnyé. Gyűjteményét kiállítóhelyein mutatja be:
 
Cifrapalota - KJM Kecskeméti Képtára és Kiállítóhelye, Kecskemét, Rákóczi út 1.
Iskolatörténeti Kiállítás, Kecskemét, Úrrét 242.
Magyar Naiv Művészek Múzeuma, Kecskemét, Gáspár András utca 11.
Orvos- és Gyógyszerészettörténeti Kiállítás, Kecskemét, Kölcsey utca 3.
 

 Katona József Színház, Kecskemét, Katona József tér 5.

Városképi jelentőségű épületét Ferdinánd Fellner és Hermann Helmer bécsi cége emelte 1894-1896 között, eklektikus neobarokk stílusban. Mind kívülről, mind belülről rokon vonásokat mutat a vele egy időben épült pesti Vígszínházzal. Főbejáratának két oldalán, az emeleti ablakfülkékben Katona József és Kisfaludy Károly mellszobra látható, Henrik Hausbeitner bécsi mestertől. Az épületbelső díszeit a szintén bécsi Joseph Bock szobrász készítette. Az állóhelyekkel együtt 900 nézőt befogadó színházat 1896. október 14-én, a pesti Nemzeti Színház művészeinek vendégszereplésével nyitották meg és stílusosan Katona József Bánk bánját adták elő. Első igazgatója Rakodczay Pál volt. Az 1949-ben államosított állandó társulat Radó Vilmos igazgató irányításával került a hazai színjátszás élvonalába, különösen akkor, amikor Németh Antal, Seregi László majd Ruszt József volt a főrendező.

További információ>>

 
Kecskemét

Katona József nevét viselő intézmények Budapesten Katona József nevét viselő intézmények Budapesten

Katona József Színház

1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 6.

Honlap >>

A Katona József Színház mai formájában 1982-ben született meg. Létrejöttének körülményei rendhagyóak a magyar színházi életen belül: a színház arculata csak előtörténetének fényében világosodik meg. A vidéki színházak eredményei, a kaposvári és a szolnoki színház művészi presztizse a 70-es évek második felére a magyar kulturális élet megkerülhetetlen tényeivé váltak, s nyilvánvaló volt, hogy nem maradhatnak következmények nélkül a főváros színházi életére nézve.

1978-ban, amikor a kulturális vezetés kísérletet tett az akkor már régóta általános válsággal küzdő budapesti Nemzeti Színház problémájának átfogó megoldására, ezt a kaposvári és a szolnoki színház vezető erőinek segítségével vélte megoldhatónak. 1978-ban Székely Gábort, a szolnoki színház korábbi igazgatóját a Nemzeti Színház főrendezőjévé, Zsámbéki Gábort, a kaposvári színház korábbi igazgatóját pedig a Nemzeti Színház vezető rendezőjévé nevezték ki, továbbá a Nemzeti Színház szerződtette a kaposvári és a szolnoki társulatnak azokat a tagjait, akik az új törekvéseket a legtisztábban és a legmagasabb fokon képviselték. Az 1978 és 1982 közötti Nemzeti Színházi periódus lényeges mozzanata, hogy a Kaposvárról és Szolnokról felkerült művészek nem elszigetelt csoportot alkottak, hanem egy új kollektíva kristályosodási pontjává váltak a Nemzeti Színház társulatán belül. Az új művészkollektíva azonban, amely a Nemzeti Színházban megszerveződött, anélkül, hogy elvileg tagadta volna a Nemzeti Színházi hivatás fontosságát, az adott színháztörténeti pillanatban a színház és az élet közötti kapcsolat helyreállítását-megtalálását tartotta a legégetőbb feladatnak, vagyis egyfelől a nyitottságot, érzékenységet, fogékonyságot a magyar társadalom mindennapjainak új meg új problémái iránt, s a reagálást ezekre a problémákra, másfelől a hagyományok ápolása helyett azoknak a színházi eszközöknek, annak a színházi nyelvnek a megtalálását, amelyek segítségével artikulálni lehet az élet által felvetett problémákat. Ez a hangsúlykülönbség a művészi feladat felfogásában egyfelől a "nemzeti feladat", másfelől a "társadalmi és színházi feladat" szembekerüléséhez vezetett, s amikor a kulturális vezetés előtt világossá vált, hogy a kétféle törekvést nem lehet harmonikusan összeegyeztetni, lehetőséget adott arra, hogy a Nemzeti Színház társulatának ez a közös törekvések jegyében tömörülő része kiváljon a Nemzeti Színházból és a Katona József Színházban - amely 1951-től a Nemzeti Színház Kamaraszínháza volt - önálló színházként működjön tovább.

Így jött létre 1982-ben Székely Gábor igazgató és Zsámbéki Gábor művészeti vezető irányításával mai formájában a Katona József Színház.
A Katona József Színházat 1989-től, Székely Gábor kiválása után 2011-ig Zsámbéki Gábor igazgatta. 2011. február 1-től a színházat Máté Gábor vezeti.

Forrás >>



Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium
OM azonosító: 035280
Cím: 1138 Budapest XIII., Váci út 107.
Postacím: 1391 Budapest, Pf.: 232
Honlap >>

 



Katona József Általános Iskola
OM azonosító: 035173
1215 Budapest XXI. kerület, Katona József u. 60.
Honlap >>