Kodály Intézet Kodály Intézet


Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézete
 

Kodály Intézet
 

Kecskemét, Kéttemplom köz 1.


Az Intézet alapításától (1973) kezdve fontosnak tarja a magyar énektanárok továbbképzését. Az első években erre a nyári Szemináriumok nyújtottak lehetőséget, jelenleg pedig az akkreditált továbbképzések szolgálják ezt a célt.

Az 1975/76-os tanév volt az első a külföldi szakemberek számára szervezett ún. éves továbbképző tanfolyamok sorában. A szeptembertől a következő év tavaszáig tartó kurzusok résztvevői már a kezdetektől fogva előképzettségüknek és képességeiknek megfelelően különböző szinten ismerkednek Kodály Zoltán nevelési elveivel, a magyar zenei nevelés rendszerével és módszereivel. Az elmúlt huszonöt évben 46 országból csaknem hétszáz zenetanár vett részt a tanfolyamokon. Emellett az Intézet rendszeresen részt vesz Kodály Zoltán életével és munkásságával, valamint a magyar zenepedagógia történetével kapcsolatos zenepedagógiai programokban és kutatási témákban. Itt említhetők meg azok a kiadványok is, melyeket a Kodály Intézet jelentet meg zenepedagógiai és zenetudományi témákban.

A kecskeméti Kodály Intézetről / Ittzés Mihály
In: Magyar múzeumok, 2007. (13. évf.) 4. sz. p. 9-10.
Tovább a teljes cikkhez>>


A Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet 2005 január1-től csatlakozott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemhez, mint önálló szervezeti egység. Ezzel az intézet főiskolai rangra emelkedett.  Fő célkitűzése, hogy a kodályi zenepedagógia területén mesterszintű képzést nyújtáson.

Forrás, további információ: Kodály Intézet honlapja>>