Újévi szokások Európából Újévi szokások Európából

 

Újévi szokások Európából

(Limitált Humoros Kiadás)

 

 

Az Európai kontinens már évezredek óta rengeteg kulturának ad otthont, amelyeknek hagyományai szintén régre nyúlnak vissza. Tartson velünk Ön is és ismerje meg az európai országok különféle ősi és modern újévi szokásait!
Figyelem: Az alábbi összeállításban szerepelő,  humorosnak szánt megjegyzések dőlt betűvel lettek szedve.
Ezeket nem érdemes túl komolyan venni!

 


Az újév ünnepének eredete


Az újév a naptári év legelső napja. Világszerte az egyik legünnepeltebb esemény. A különböző kultúrák legtöbbje csillagászati vagy természeti jelenségekhez kötötte az év kezdetét. Év végi, újévi ünnepségeket már az ókori mezopotámiaiak valamint az egyiptomiak is tartottak. Volt, amelyik civilizációban a tavaszi nap-éj egyenlőség számított fordulópontnak, ilyen volt például a hettiták purulijasz ünnepe.

A nyugati kultúrkörben január 1-jét az ókori rómaiak nevezték ki újév napjának  i.e. 46 -ban, a julián naptár bevezetésekor.

Az óévtől való búcsúzás a világ sok részén nagy zajongással (zenebonával, ünnepléssel, tűzijátékkal stb.) történik. A lármázás egyik oka a gonosz és a régi elűzése. Mivel a ricsajt senki és semmi sem szereti, még a szellemek sem…!
 

         


 

Írország
 

Írországban szilveszterkor szokás megjósolni az ország politikai jövőjét. Amennyiben újév előtt nyugati szél fúj, akkor gazdagság és jóllét vár az országra, de hogyha keleti szél, akkor a brit befolyás fog erősödni a következő esztendőben.
A brexit után valószínűleg meghonosodik a déli szél fogalma is…

 


 

Anglia
 

A briteknél nagy hagyománya van a fagyöngynek. A szilveszteri szokás szerint, ha a szerelmesek pontban éjfélkor fagyöngy alatt csókolóznak, akkor a következő évben elválaszthatatlanok lesznek. A szokás az írek körében is elterjedt.

Az angolok szerint balszerencsét hoz, hogyha a követező évi naptárat idő előtt kifüggesztik, főként, ha a következő évi határidőnaplót az újév előtt használják.

Régi szokás még Angliában, hogy  az óra első ütésére a házigazdának ki kell nyitnia a ház hátsó bejáratát, hogy kiengedje az óévet, majd a 12. ütésre pedig beengedni az újat és becsukni az ajtót.
Az ablakokat is érdemes azonban becsukni, nehogy vissza lehessen szökni és akkor még ott a kémény is…

 


 

Svédország
 

A svédek az újév kezdete előtt saját készítésű gyertyákat ajándékoznak egymásnak. Ugyanis, a hagyományok szerint a fény az öröm és a vidámság szimbóluma, ezért így próbálnak a családjuk és barátaik számára békés és boldog új esztendőt ajándékozni.
Svédországban tehát újévkor szerelemre gyulladni valaki iránt akár új értelmezést is nyerhet…

 



 

Spanyolország
 

A spanyol szilveszter fontos kelléke a rádió vagy a televízió, amin keresztül az is meghallgathatja a madridi Puerta del Sol téren lévő toronyóra harangütéseit, aki személyesen nem tud vagy nem óhajt elmenni az órához – vagy a saját városa órájához. Az óraütések meghallgatása pedig azért fontos, mert ez kötődik a spanyolok másik szilveszteri szokásához. Ez pedig a 12 szőlőszem elfogyasztása, de nem akármikor, hanem az újév beköszöntét hirdető 12 harangütéssel  párhuzamosan. Úgy vélik, hogy ezzel szerencsét hoznak az új évre, de vigyázat: ha elszámolják magukat, balszerencse vár rájuk. Egyszóval; a tizenhármast szádra ne vedd…!
 

         

 

Olaszország
 

Olaszországban is szokás szilveszterkor a lencse fogyasztása, mivel az olaszok szerint (is) a lencse a hosszú életet, szerencsét és a bőséget szimbolizálja.

Szintén a szerencse és következő esztendőre való bőség jegyében az újév első percében 12 szőlőszemet esznek meg. Ez a szokás egyébként a spanyoloktól származik, ők is szeretnek számolni.

Az is érdekes szokás még az olaszoknál, hogy szilveszter estéjén piros alsóneműt viselnek, mert az a babonák szerint szerencsét hoz. Fontos viszont, hogy a fehérneműt ajándékba kell, hogy kapják és újév napja után ki kell dobni, különben semmit nem ér az egész rituálé! Legalább nem kell a mosással vesződni…!

Dél-Olaszországban, Nápoly környékén az egyik legérdekesebb és legnépszerűbb újévi hagyomány, hogy megszabadulnak minden régi és elavult dologtól, ezt nevezik éjféli tányértörésnek. A régi dolgokat nem csak egyszerűen összetörik, a régi tárgyakat, bútorokat és kacatokat az ablakokból hajítják ki, hangos „vigyázat!" kiáltások kíséretében. Előfordul, hogy a járókelők néha embereket is látni vélnek ilyenkor repülni…
 

         


 

Görögország
 

A görögök az év utolsó és első napjaiból álló 12 napot egyben ünneplik. Ezt az időszakot így is nevezik: Dodekaimero = Tizenkét nap. Ebbe az időszakba a Karácsony, az Újév és a Vízkereszt tartozik.

Szilveszterkor sok görög a jövőt kutatja kártyavetéssel vagy kávézaccból történő jóslással.

További görög újévi szokás az újév kezdetekor az órák felhúzása, ezzel hoznak szerencsét a házba. Január 1-je a görögöknél Szent Vaszíliosz napja is. Ezen a napon a gyerekek tűz mellett hagyják a cipőjüket azt várva, hogy Vaszíliosz ajándékokat hagyjon ezekben, ugyanis Szent Vaszíliosz olyan a görög gyerekek számára, mint máshol a Mikulás. Csak őt Vaszíliosznak hívják.

A görögök újévi süteménye a vaszilopita. A vaszilopita többféle tésztából is készíthető, édes vagy sós sütemény, aminek a lényege a belesütött pénzérme. Akinek a tányérjára kerül az érme, az egész évben szerencsére és pénzre számíthat. Csak rá ne harapjon előtte, mert akkor a fogorvos el is viszi a leendő nyereséget…
 




 

Bulgária
 

Bulgáriában az újév beköszöntét jelentő óraütést követő 2-3 percre leoltják a villanyt. Ilyenkor  szabad teret adnak az újévi csókoknak. Majd ezt követi a meglepetéseket tartogató újévi torta felvágása.  Aki a tortaszeletében pénzérmét talál, az gazdagságra és bőségre számíthat egész évben.

Egy másik bolgár újévi hagyomány a laduvane, azaz a házasságkötésre vonatkozó csoportos jövendölés. Ebben azonban csak lányok vehetnek részt.

A bolgárok legjellegzetesebb újévi szokása azonban az újév köszöntése somfaággal = szurvakane, január 1-jén. Ilyenkor a 12 évesnél fiatalabb gyerekek körbejárják az ismerősöket és rokonokat, és a különböző anyagokkal (pattogatott kukorica, szárított gyümölcs, gyapjú, fémpénz) díszített somfaágakkal ütögeti meg őket. Mindeközben újévi jókívánságokat mondanak köszöntő versikék formájában. Csak nehogy egy-két csemete részéről a suhintás nagyobb legyen a kelleténél…
 




 

Németország
 

Németországban az újévi szokások legtöbbje az evéssel kapcsolatos. Az új esztendő első napján többnyire sertésételek kerülnek az asztalra, amelyek gazdagságot és boldogságot hoznak. Baromfiból készült fogásokat nem fogyasztanak nehogy „elrepüljön vele a szerencse", kivéve a Rajna vidékét, ahol az újévi libasülttel kívánnak boldog új esztendőt.

A németek is fogyasztanak lencsét újévkor, a bőség jeleként. A lencseszemek pénzérméket jelentenek!

Az ünnep persze nem ünnep édességek nélkül! A marcipánmalac, a gyümölcskenyér és az újévi kalács, amibe pénzérmét sütöttek, mind-mind pénzben és egészségben gazdag évet ígérnek.

A hagyomány szerint kerülendő újév napjén a frissen mosott ruhák kiteregetése, ugyanis a téli napforduló (december 21.) után egyre több gonosz szellem jelenik meg.
Wotan, a holtak és a vihar istene, szilveszter estéjén előszeretettel garázdálkodik ördögei kíséretében és nagyon dühös lenne, ha társai beleakadnának a szárítókötelekbe. Ebben az esetben rontást és balszerencsét hoz az adott házra. Tehát a mosás és a teregetés kerülendő ilyenkor! Így az újév Németországban a háziasszonyok kedvenc ünnepe…



 

 

Ausztria
 

Ausztriában az új év keringőzenétől hangos, a bécsi Városháza előtti téren valódi bállal szokás köszönteni az új esztendőt. Az osztrák fővárosban hangulatos szilveszteri ösvényen szilveszteri standok közötti sétára is van lehetőség az I. kerületben, ami a Stephansdom-tól indul és ide is vezet.

Az alpesi hegyek között újévi énekesek járnak házról házra, a lakókat és persze az új évet köszönteni. Egy régi szokás szerint az esztendő első napján kitakarították és kifüstölték a házakat és az istállókat, hogy elzavarják az ott rejtőző gonosz démonokat. A legtöbb faluban ezt a szertartást rémisztő boszorkánynak, krampuszasszonynak öltözött „takarítónők" végezték. Jogos lehetett tehát a kérdés a férjurak részéről: Kedvesem, takarítasz vagy készülsz valahová…?
 

         
 


 

Dánia
 

A dánok szilánkokkal és cserepekkel kívánnak szeretteiknek, barátaiknak boldogságot, szerencsét és minden jót az új évre. Ilyenkor régi edényeket törnek el családtagjaik, szomszédjaik és barátaik ajtaja előtt, lehetőleg óriási zajjal. Minél nagyobb a hangzavar és a cserép halom, annál boldogabb lesz az új esztendő, hiszen ez azt mutatja, hogy sok barátja van az illetőnek. Persze ez csak újévkor igaz…

 



         

 

 

Magyarország – magyar nyelvterület:
 

Hazánkban rengeteg szokás és hagyomány kötődik az újévhez.

A tréfálkozás rengeteg ünnepnek része a magyar nyelvterületeken. Szilveszterkor a legények úgy tréfálták meg a környékbeli családokat, hogy a házak kilincséhez kecskét kötöttek, így a háziak nem tudták kinyitni az ajtót.

Ennél elterjedtebb szokás volt, hogy a kertkapukat és az ajtókat kicserélték egymással, esetleg elrejtették, a gazdának olykor több napjába telt, amíg megtalálta a sajátját.

A gazdák éjfélkor vizet húztak a kútból, amelyet aranyvíznek neveztek. Aki ivott belőle, arra gazdagság várt.

A hiedelem szerint éjfélkor az állatok tudnak beszélni, és elárulják, hogyan bánik velük a gazdájuk.

Az újévi szokások szinte mindegyike az újévi jó szerencsét hivatott bevonzani. Ilyen elterjedt szokás például a bab, a lencse és a mák fogyasztása, mivel ezek az ételek a pénzt és a bőséget szimbolizálják.

A szokásokhoz különböző tiltások is kapcsolódnak, például újévkor különösen kerülendő a veszekedés a családtagokkal, mert akkor az új évben is ebből lesz bőség.

Csirkét és halat pedig azért nem szokás újévkor enni, mert az előbbi "elkaparja a szerencsét", az utóbbival pedig "elúszik a szerencse".
A sertés virslivel elvileg viszont semmi baj nincs, sőt, mustárral az igazi...!

A Modernebb szokások közé tartozik, hogy az óév hibáinak, tévedéseinek felhánytorgatásával és kinevetésével, valamint általános humorizálással próbálják az emberek a bölcsebben és szerencsésebben megélni kívánt új évet jó kedvűen előkészíteni, amolyan 'hogy ne intézzük a dolgainkat jövőre' felkiáltással…!
 

                   
 


 

Csehország
 

Csehországban január 1. nemcsak az újév, hanem a függetlenség napja is.

A csehek Újévkor egy félbevágott alma magházából próbálják meg kiolvasni a jövőt.  A magok csillagalakba rendeződve a jó szerencsét jósolják, de ha kereszt alakba rendeződnek, akkor szerencsétlenség érheti a házat.

Újévkor a cseh hajadonok leveszik az egyik cipőjüket, és a válluk felett a hátuk mögé hajítják, így jósolnak a házasságról: ha a cipő a bejárati ajtó irányába esik, a következő évben férjhez mennek.
Ha viszont berepülne az ajtón és mindenki kiszalad a házból, nem valószínű, hogy egyhamar elkel a hölgy…

 



 

 

 

Hollandia
 

Régebbi hagyomány Hollandiában, hogy újévkor amerikai fánkot kell enni, mert az áldást hoz a házra. Szerintük ugyanis a gyűrű alakú sütemény biztosítja, hogy a szerencse is, akárcsak a kör, végtelen legyen.

Szilveszter napján, amit a hollandoknál 'oud en nieuw' (régi és új) neveznek, modernebb, ám annál hatalmasabb hagyománya van a tűzijátékozásnak. Családok, baráti társaságok hihetetlen pénzeket költenek arra, hogy éjfélkor elpuffogtassák a megvásárolt petárdákat, tüzijátékokat.

A rengeteg pénzért megvásárolt durrogtatnivaló a jólét és bőség egyértelmű szimbóluma, bár az újévi kasszán nem segít…!

 

 

 

Finnország
 

A finneknél szokás újév napján olvadt ónt önteni a hideg vízbe, az ón megszilárdult formájából pedig az eljövendő év eseményeit megjósolni. Ezt napjainkban sokszor már, mivel a forró ón veszélyes lehet, süteménytésztával váltják ki. Az egyedülállók számára persze a szív vagy gyűrű alakú végeredmény lehet a legörömtelibb! De hogyha ez számukra be is teljesül, arról hogy mennyire lesz tartós a párkapcsolat, leghamarabb csak a következő évben kaphatnak jóslatot…
 



 

 

 

Észtország
 

Az észtek szilveszterkor imádnak enni. Az északi ország lakói ezt már-már művészi szintre emelik. Hagyományosan hét, kilenc vagy tizenkét ételt kell enni szilveszter éjjelén. Minél több fogást sikerül elfogyasztani, annál nagyobb boldogságra és szerencsére számíthatnak a következő 365 napon. De arra is ügyelni kell, hogy ne egyenek meg mindent, hiszen a december 31-én látogatóba érkező szellemeknek is kell valamit hagyni. Neveletlenségnek számít, ha nem marad számukra egy kis savanyú káposzta, marcipán vagy egyéb hagyományos ünnepi étel.
Mégis hogy nézne ki egy kísértet üres hassal…? Mondhatnánk: Te is csak az étel miatt jöttél, átlátok ám rajtad…!

 

 


 

Franciaország
 

Franciaországban nem csapnak nagy parádét az óév búcsúztatásából, szórakozással, barátaik és családtagjaik körében elköltött vacsorával, tűzijáték helyett ínyencségekkel - pezsgővel, májpástétommal vagy épp osztrigával - köszöntik az újévet. Az ország legnagyobb szilveszteri mulatságát hagyományosan a párizsi Champs Elysées-n rendezik. A franciák ilyenkor furcsa, figyelemfelkeltő ruhában mennek az utcára, amit Sylvestre Claus-nak neveznek. Bár lehet csak azt veszik fel, amit minden nap…
 

 

 

Van egy olyan hagyomány, amely szinte minden nemzet kultúrájában közös.
Ez pedig az újévi fogadalom.
Mindenki fogadott már meg valamit, amit aztán az következő évben mégsem sikerült megvalósítani.

Talán majd most… Sok sikert hozzá!

Boldog Új Évet Kívánunk!



 

Források:

https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Aj%C3%A9v


https://www.e-nepujsag.ro/articles/szilveszteri-%C3%BAj%C3%A9vi-szok%C3%A1sok-hagyom%C3%A1nyok


https://szilveszter.hu/erdekessegek/szilveszter-vilagszerte-ujevi-szokasok-kulfoldon-32#

https://spanyolonline.cafeblog.hu/2018/12/28/szilveszter-spanyolorszagban


https://www.mindmegette.hu/karacsonyi-szilveszteri-ujevi-szokasok-a-vilag-orszagaiban-50246

https://hvg.hu/vilag/20101230_ujev_szokasok_olaszok_piros_also

http://gorogmania.hu/2015/12/17/a-12-nap-a-karacsony-es-az-ujev-gorogorszagban

http://www.bolgarok.hu/index.php?id=135

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bulg%C3%A1ria#Hagyom%C3%A1nyok,_folkl%C3%B3r

https://nepszava.hu/1116322_tudja-hogy-miert-hangoskodunk-szilveszterkor-olvasson

https://alfahir.hu/kulonos_karacsonyi_es_ujevi_szokasok_a_vilag_minden_tajarol

https://www.otptravel.hu/szilveszter-kulfoldon-szilveszter-utazas-olaszorszag-spanyolorszag-kuba-finnorszag-irorszag-ecuador


/c/document_library/get_file?uuid=eb379958-f7f4-43bf-968e-043706de6e09&groupId=10804