Aki szeret utazni – akárcsak jómagam -, annak már az előkészületek is izgalmasan telnek. Nem, nem arra a részre gondolok, amikor észbe kapunk, hogy úristenlejártazútlevelem, vagy amikor órákat várunk egy védőoltásra, vagy szívjuk a fogunkat, hogy mennyibe fáj a biztosítás, hanem azokra a percekre (órákra, napokra, hetekre – kinek-kinek lehetősége és szokása szerint), amit a tervezéssel töltünk.
Az úti cél kiválasztása lehet egy régóta dédelgetett álom, az álmok és a realitás kompromisszuma, vagy egy hirtelen adódó lehetőség – akárhogy is: ha már eldőlt, hová megyünk, érdemes előzetesen tájékozódni a helyről. (Bár az is előfordul, hogy előbb jár a kezemben a könyv és utána válik a hely célpontunkká - így jártam az Erdély legszebb túraútvonalaival -, vagy egy utazási magazinból inspirálódom, mit lenne érdemes felkeresni a közelben.)
Jómagam X-generációs lévén, amit csak lehet, szeretek lecsekkolni a neten, ugyanakkor ragaszkodom a hagyományos, papíralapú információhordozókhoz is, ú.m. könyvek, folyóiratok, térképek (nem véletlenül dolgozom könyvtárban :) ).
Szállást például a neten keresek (újabban a booking.com-on, de mindig megnézem az adott szálláshely saját honlapját is), útvonaltervet szintén a neten készítek (erre a google útvonaltervezőjét használom – szeretem tudni, mi-merre hány km) és az olyasféle járulékos költségekről, mint autópályamatrica, komp- vagy alagútdíj, szintén a világhálón tájékozódom. Ha nem boldogulok az adott ország nyelvén és nem választható más idegen nyelv a honlapon, akkor a kívánt szövegrészt átmásolom egy webes fordítóba (rendszerint a google-ba).
Míg a szállást igyekszem minél hamarabb lefoglalni (és igyekszem azokat az opciókat választani, ahol egy esetleges lemondás a legkevesebb veszteséggel jár) és az előleget online banki átutalással rendezni, addig az útdíjak fizetését – mivel abból semmit se térítenek vissza, ha meghiúsul az utazás - az utolsó pillanatra halasztom és induláskor SMS-ben vagy okostelefonról vásárolom meg. [Akik voltak az Internet Fiesta rendezvényeinken, azok maguk is láthatták, lépésről-lépésre, hogy is működnek ezek a dolgok. Akik nem, és érdeklődnének, azoknak jó hír, hogy jövőre is lesz ilyen, tessenek eljönni. :)) ]
Ha olyan vidékre készülök, amerre még nem jártam, megpróbálom 3D-ben becserkészni a google map utcakép funkciója (street view) segítségével. (A kis sárga emberkét kell az egérrel a térképre húzni és a kékre váltó utakat már nézegethetjük is.) Ha szerencsém van, már lefotózták az adott területet és meg tudom nézni, hogy csak az utazási iroda fotói voltak csábítóak, vagy valóban olyan-e a környék, ahogy azt állítják. Ha az út során nekem kell navigálnom, megkeresem a fontosabb kereszteződéseket, hogy vizuálisan előttem legyen, hol kell majd lefordulni.
Ahogy édesapám a bankkártyával szemben a készpénzben, úgy én a GPS-szel ellentétben a hagyományos, hajtogatós, papír alapú térképben bízom, azt mindig viszek magammal. Olykor többet is: egy ország-, egy régió- és egy turistatérkép mindenképpen elkél. Akárcsak a turista szótár (esetleg társalgási zsebkönyv), ha a határon túlra megyünk. Két idegen nyelvből van papírom arról, hogy meg tudok rajtuk szólalni, és muszájból még kettőn megy – de nemrég mindez kevésnek bizonyult egy szomszédos országban, ahol csak ENNEK köszönhetően boldogultunk.
Ha nyár, akkor útikönyv! – kb. ezzel a mondattal lehetne megválaszolni a kérdést, hogy mostanság mit keresnek nálunk leggyakrabban az olvasók. Ugyanilyen egyértelmű, hogy ha utazunk, elsőként útikönyvet választunk. Néha örülünk, ha mások nem voltak gyorsabbak és maradt még az úticélunkról egy-egy hozzáférhető kölcsönözhető példány, amit magunkkal vihetünk; máskor meg alig tudjuk eldönteni, hogy a jobbnál-jobb sorozatok közül melyiket válasszuk? A Nyitott Szemmelt, az Útitársat, a NatGeót, vagy a régi Panorámát? Meg aztán: elég lesz, ha az adott országról, régióról viszek könyvet, vagy tegyek mellé a város(ok)ról szólót is? Ilyenkor jön jól, ha a családtagok is beiratkozott olvasók és nem kell lemondani a több könyvről (térképről), hanem lehet osztozni, kinek az olvasójegyére mi kerüljön.
Amikor nem gyalogtúra, raftingolás, reggeltől-estig városnézés a program, hanem mondjuk heverészés a strandon, akkor érdemes jól feltankolni vakációs olvasmányokkal. Kolléganőm szokott is minden évben egy válogatást készíteni az első emeleten, az új könyvek mellett – idén ez augusztusban lesz elérhető, miután július 31-ig mindenki kijátszotta magát az Olvasó Dél-Alföld projektben. (Aki nem tette volna még meg, keresse a nyomtatott feladatlapokat a tájékoztató pontokon vagy regisztráljon és küldje el online a megfejtéseit – az olvasókra és a könyvtárakra is értékes nyeremények várnak, hajrá mindenkinek! )
A kikapcsolódást sokunknak az teszi teljessé, ha közben jó zenéket is hallgathatunk. Többnyire persze a kedvenceket szoktam, de mindig bővítem az úti repertoárt egy-egy könyvtári CD-vel. Van egy rész a Lesz ez még így se c. filmben, amikor Melvin (Jack Nicholson) a hosszú autóút elébe nézve összekészít (és persze precízen felcímkéz) egy sor kazettát, s a végére két ’vész esetére’ feliratút tesz. Mindig ez jut eszembe, amikor a Zenei szolgáltatás CD-i közül válogatok útravalót, és mióta ezt elmeséltem a kollegáimnak, mielőtt indulok, nevetve kérdik, hogy van-e már vész esetére nyugizeném? (Legutóbb EZT kölcsönöztem ki, de ezt is csak azért, mert valaki telefonján hallottam egy dallamot, ami napokra beköltözött a fülembe, majd az igencsak gyatra interpretációmat mívelt kollegáim dekódolták és elém toltak egy válogatás CD-t, amin már az eredeti előadó hangját élvezhettem. Hiába no: az is tudás, ha tudjuk, kit kell megkérdezni.)
Utazni, kirándulni önmagában is jó, hiszen új ismeretekkel, élményekkel gazdagodunk – hát még, ha előtte kicsit „rágyúrunk”!
