Sokan közületek, akik mostanában a könyvtárban jártatok és erre felé kanyarodtatok, lelassítottátok a lépteiteket a kokárdás oszlop előtt. Néhányan megálltatok, hogy alaposabban szemügyre vegyétek és páran meg is kérdeztétek, hogyan készült. (Többek elismerő szavait is bezsebelhettünk, amit ezúton is köszönünk.)
A kivitelezés egyszerű volt, mint az ötlet: csak kartonpapír és gyurmaragasztó – bluetech – kellett hozzá. Annyit gyorsítottunk a folyamaton, hogy nem ollóval vágtuk ki a lepkéket, hanem formalyukasztót használtunk – erre szinte senki nem gondolt.
Így utólag egyszerű a „megoldás”, érdekes volt azonban hallani, ki milyen technikára tippelt. A találgatás eszembe juttatta az elmúlt évek márciustizenötödikei vitatémáját a helyes színsorrendről (akit érdekel, itt és itt olvashat róla részletesebben), és utána néztem, milyen módszerekkel készültek az elmúlt évek kokárdái.
A kokárda után kutakodva több helyütt tapasztaltam, hogy a szó szinonimájaként egyaránt használják a szalagrózsát, a szalagcsokrot, a szalaghalat és a szalagcsillagot – holott ezek nem feltétlenül ugyanazt jelentik.
Számomra ezek közül a legtalányosabb a szalagcsillag, amiről inkább jutna eszembe az ajándékokra tehető öntapadós masni, vagy az origami csillagok, mintsem a kokárda. (Sőt, nem hiszem, hogy valaha is rájönnék, hogy mások a kokárdát értik alatta.)
A szalaghal nemzeti színű szalagból hajtogatva (ebből már ki is derült, hogy nem a vízben élőről lesz szó) egyes vélekedések szerint a „lusta ember kokárdája”; elterjedtebb változata az egyszínű szalagból készült kitűző (awareness ribbon), melyek közül talán a legismertebbek a vörös (küzdelem az AIDS ellen) és a rózsaszín (küzdelem a mellrák ellen) szalagok.
A szalagrózsát a franciák „önmagában” használták (használják manapság is), vagyis csak a középen összeráncolt és varrott, fodros szélű rózsát viselték, ezzel szemben a magyarok a népszokásoknak megfelelően pántlikát is tűztek hozzá (ld. vőlegények mellcsokrai, vőfélybot, stb.).
Míg a francia szabadságharcosok a kokárdájukat a kor divatjának megfelelően a kalapjukon viselték, addig a márciusi ifjak a hajtókájukra vagy a szívük fölé tűzték a nemzeti színű pántlikás szalagrózsáikat (avagy szalagcsokraikat).
Az elbeszélések szerint Petőfi és Jókai szerelmeiktől Szendrey Júliától és Laborfalvi Rózától kapták a maguk nemzetiszín szalagos kitűzőiket a forradalom előestéjén, majd példájukat követve az asszonyok hasonló melldíszeket varrtak és ajándékoztak férjeiknek, fiaiknak és a nemzeti érzelmű honfitársaiknak.
A kokárdánk mérete igen változó volt - a tiltás éveit kivéve, amikor is egyáltalán nem lehetett viselni, majd később a kádári időkben, amikor ugyan megtűrték a nemzeti szín szalag viselését, de szigorúan csak március idusán, és nem nézték jó szemmel, ha valaki a szokásosnál nagyobbat öltött magára.
A rendszerváltást követően nemcsak újra szabad(abb) lett a kokárda viselése, hanem évről-évre változik a divatja, újabb és újabb ötletek kapnak szárnyra – akárcsak a mi pillangóink.
_
Változatok kokárdára
... sőt, viselhetjük akár Carry Bradshaw módra is. :))
A képek forrásai:
www.delkaalkotasai.blogspot.com
www.szallerandi.blogspot.com
www.mimozadesign.blogspot.com
www.gyerektrend.hu
www.kerekeske-gombocska.hu
_
