Könyvtári blog

Augusztusban volt egy olvasói kérdés, ami először meglepett – de csak először, aztán rövid gondolkodás után rájöttem, hogy nincs min csodálkoznom, vannak olyan karácsonyi ajándékok, amelyek elkészítéséhez jobb időben nekifogni. A fent említett olvasó karácsonyi keresztszemes mintákat keresett és az ő esete juttatta eszembe, hogy talán ideje lenne végiggondolnom, milyen egyedi ajándékokkal szeretném meglepni a szeretteimet, illetve, hogy mikor-s-hogyan  kerítsek sort azok kivitelezéséhez.

A születésnapi ajándékcsomag szolgáltatásunkat tavaly „leteszteltem”, s valószínűleg - ígérem kedves kollegák, nem az utolsó pillanatban – idén is készíttetek egyet, mert nevével ellentétben nemcsak születésnapra adható.

Az ismeretségi körömben az egyik legnépszerűbb ajándék – nálunk különösen mióta kisgyerekeink vannak - a fénykép. Adtunk már fényképet szép albumban, szép keretben, digitális keretben; aztán felfedeztem az „egyedi ajándékos” portálok kínálatát: rendeltem fényképes naptárt, hógömböt, kötényt, miegymást. Néhány estben azonban elgondolkodtam, hogy ezeket részint vagy teljes egészében akár magam is elkészíthetném. Ezért is örültem meg nagyon, amikor az egyik kolleganőm, Annamari megismertetett a fotókönyvek világával és beavatott a digitális scrapbook rejtelmeibe.

No de mi is az a digitális scrapook és a fotókönyv?

Egy jó kép – legyen szó fotóról, festményről vagy gyerekrajzról – önmagában is megállja a helyét. Egy hozzáillő kerettel azonban kiemelhetjük annak minden szépségét. Édesapám mellett megtanultam, melyik az ökörszemes, a Szőnyi, a blondel, a brüsszeli, stb. keret, s ha kiállításon járok – mint pl. a múlt héten a Nemzeti Galériában – külön örömmel tölt el, ha egy-egy képet nagy gonddal készített, míves keretben csodálhatok meg.

A scrapbookban is ez tetszett meg, hogy a keretekhez hasonlóan kiemeli egy-egy jól sikerült fotó szépségét. Később rájöttem, hogy a scrapbook technika segítségével a kevésbé jól sikerült fotóinkat is hasznosítani tudjuk, majd tovább formálódott a látásmódom, odáig, hogy már azt is értékelni tudom, amikor a scrapbook technika által egy önálló alkotás születik.

Ahhoz, hogy elkészítsük az első scrap képünket, igazán nem kell sok minden. A Digitális Fotózás Kezdőknek c. könyv szerint „a közgondolkodással ellentétben egy átlagos kisgéppel is születhetnek fotókiállításra vagy pályázatra küldhető képek. Mert a lényeg nem a technikán, hanem a gép mögött álló ember látásmódján, és a megfelelő helyszín (vagy akció) kiválasztásán van. Hiába adunk a laikus kezébe egy csúcsgépet, a fotók valószínűleg amatőr minőségűek lesznek, és fordítva: az eredeti téma, a szépérzék még egy olcsó digitális géppel is garancia a sikerre. Mindenki számára adott hát a lehetőség, hogy kibontakoztassa a benne szunnyadó kreatív fotóst.” Mindez szerintem érvényes a scrapbook-technika elsajátítására is.

[Még többet a digitális fotózásról pl. ebben, ebben, és ebben olvashatunk.]

Kezdetben használjunk ingyenes készleteket [a keresőbe írjuk be: ’scrapbook freebies’ és válogassunk kedvünkre, vagy keressük fel az egyik hazai honlapot], s amikor már belendültünk, pár dollárért megvehetjük a profi dizájnerek szettjeit - pl. itt és itt. [Sietek megjegyezni, hogy a gyakorlatban mindez jóval egyszerűbb, mint amilyennek elsőre hangzik.] A képek szerkesztéséhez szükséges egy szoftver. Ha van a számítógépünkön PowerPoint, akár azt is használhatjuk, egyszerűbb scrap képek készítésére az is alkalmas. Amennyiben valódi scrap-élményekre vágyunk és hajlandóak vagyunk rászánni egy kicsivel több időt, (ha még nem tettük volna) érdemes megismerkedni egy „komolyabb” képszerkesztővel, ú.m. a Photoshoppal vagy a GIMP-pel. 

A GIMP-et a „linux photoshopjának” is nevezik, nagy előnye az előbbivel szemben, hogy ingyen is letölthető (pl. innen), emiatt én ezt használom. A szoftver megismerésében segítségünkre lehet ez a könyv, illetve az interneten keresgélve is számos tutorialt, segédletet találunk. Innentől szabad a pálya, elővehetjük a kedvenc, jól és kevésbé jól sikerült fotóinkat, és bátran kibontakoztathatjuk a kreativitásunkat.

A kész scrapbook-képeinkkel rengeteg mindent kezdhetünk: kinyomtathatjuk és egy egyszerű üveg mögé téve a falra akaszthatjuk; különleges hatást érhetünk el, ha fotóvászonra nyomtattatjuk (a nagyobb fénykép-előhívó üzletekben rendelhetünk ilyet); vagy a kinyomtatott képet egyedi méretű keménytáblába ragasztva/köttetve remek emléklapot készíttethetünk – akár itt a kötészeten is. (Ezúton is köszönöm Nándinak az aranydiplomás emléklapom csodás borítóját!) Ha több alkotásunk összegyűlik, vagy egy fotósorozatból (pl. esküvőről, nyaralásról) készítünk hasonló dizájn-elemekből scrapbook-sorozatot, akkor érdemes fotókönyvet összeállítani belőlük és a saját kezűleg megtervezett albumot megrendelni. (Könnyű boldogulni például ezzel a szolgáltatással.) Az ilyen ajándék a benne rejlő munkának és a látványos kivitelezésnek köszönhetően igazi siker lehet: öröm az ajándékozónak és a megajándékozottnak egyaránt.

Van az a fajta szülő, aki augusztusban már nem bír magával, előveszi az iskolakezdésre vásárolt ceruzákat, füzeteket és elkezdi írni-olvasni tanítani az első osztályba készülő gyereket. Nagy a nyomás, egész évben ömlik ránk a médiából, hogy mi mindent fejlesszünk, nehogy majd valamilyen hátránnyal induljon a krampuszunk csemeténk és lemaradjon, mielőtt elstartolhatna. Nyilván év közben is sokat teszünk annak érdekében, hogy a gyerekünk megállja majd a helyét, de a nyár végén, ahogy közeledik az a bizonyos szeptemberelseje (na jó, idén másodika) egyre többet gondolunk rá. (S olyankor egy pillanat erejéig előtörnek a gyerekkori érzéseink, hogy milyen igzalommal/szorongással/repesve/utálva vártuk a tanév kezdetét, és emlékeztetjük magunkat, hogy a saját porontyunknak is [pont nem] ezt a fajta várakozást kívánjuk. ) Augusztusban jó esetben jut egy kis szabadság, és a pihenés mellett némi idő a felkészülésre, ráhangolódásra.

Tanuljunk vagy ne tanuljunk a gyerekkel az iskola előtt? Segítünk vele vagy csak összezavarjuk? – akárhol kerül elő a téma, megoszlanak a vélemények. Abban azonban többnyire egyetértenek az érintettek, hogy a játék (akár szabad, akár irányított)és a tanulási képességek fejlesztése mindenképpen hasznos lehet.

Az iskolára és a sikeres tanulásra felkészítő játékok sokaságát tartalmazza Johanna Friedl  Az iskolai siker titka – a játék című könyve. Külön fejezetben foglalkozik az írás előkészítéssel, pontosabban a „fesztelen írómozgások előkészítésével”. 4 éves kortól ad ötleteket és leírást ujj-játékokra, az ujjak és a kezek mozgékonyságának, illetve a szem-kéz koordináció fejlesztésére.

Minden ujj- és kézmozgásos játék, gyakorlat szórakoztatóbb, ha mondókákkal kísérjük. Az „ujjtornás’ és „ujjkiszámolós” versek és mondókák nemcsak abban segítenek, hogy általuk jobban rögzülnek és könnyebben felidézhetőkké válnak akár a sorozatok (napok, hónapok nevei, stb.) is, hanem a kézügyesség mellett fejleszti a szókincsüket, a nyelvi-, a megfigyelő- és az emlékezőkészségüket, valamit a figyelmüket. Ilyen játékokat válogatott össze Rosta Katalin a Hülvelykujjam…-ban.

Mostanában nemcsak a könyvesboltok, hanem a hipermarketek akciós polcai is roskadoznak a különféle foglalkoztató füzetektől. Írás-előkészítő kiadványokból is van választék, nem is kicsi – azonban ha nem elsősorban színes-szagos-rajzfilmfigurásat keresünk, némi utánajárást igényel a dolog.  Árban is nagy a szórás: háromszáz és ezerháromszáz között mozog a füzetek darabja.  Végigböngészve a kínálatot, végül ennél a kettőnél kötöttem ki :

A Pagony Kiadó Barátnőm, Bori foglalkoztató-sorozatának része, az Írás-előkészítő feladatok játékos formában ismerteti meg a gyerekeket a betűk írásához szükséges alapformákkal. Egyenest, köröket, hullámvonalakat rajzolhatunk minden mennyiségben.

Adamikné Dr. Jászó Anna A mesék csodái – íráselőkészítő munkafüzete a kedvencem: fokozatosan kisebbedő formában tanítja a betűelemeket, a legnagyobbak elé pedig pauszpapír került. Ezt az ötletet amúgy érdemes „ellopni”: némi sütőpapír felhasználásával akár sk is előállíthatunk vele „munkafüzetet”; átírnivalókat például innét is nyomtathatunk.

S hogy mi felnőttek se maradjunk kézírás-gyakorló játék nélkül, ajánlom figyelmetekbe a Google új és szórakoztató keresési módját, a tabletekre és okostelefonokra kifejlesztett kézírás-funkcióját.

Kisgyerekként, ha szórakozni vágytam, nem volt kérdés, hogy olvassam el vagy nézzem meg a történetet, a tévéműsorok és videokazetták szegényes kínálata nem vetekedett a könyvespolcokéval. Könnyű volt a könyvet választani. Később, mire az első megfilmesített regényekhez hozzáfértünk, azokat már többnyire rég elolvastuk és emlékszem, mindig megvitattuk a tesómmal, mennyire másként képzeltük el a szereplőket, a környezetet. Ma már egy-egy könyvnek több filmváltozata is van és egyre gyakrabban fordul elő, hogy hamarabb látjuk a mozifilmet - vagy annak az előzetesét -, és azután olvassuk el az alapjául szolgáló művet – ha egyáltalán vesszük a fáradságot… Mert a film utáni olvasmány már nem ugyanazt az élményt nyújtja, a készen kapott képek ott élnek a fejünkben és megfosztanak bennünket a fantáziánk teremtő örömétől.

„De hát egy könyv cselekményét is készen kapjuk” – merülhet fel a kérdés itt is, amire egy a gyerekek médiafogyasztásával kapcsolatos riportban bukkantam. A cikkben megszólaltatott neurológus professzor szerint „ha egy gyerek olvas, akkor közben agytechnikailag rengeteg dolog történik. A betűket szavakká rakja össze. A szavak és mondatok képekké alakulnak át, fantáziavilágokká. Amit a gyerek agya elolvasott, az megjelenik lelki szemei előtt. Piroska megy az erdőbe. Itt egy gyerek sem a betűket látja. Ez hihetetlen fantáziateljesítmény: feketéből és fehérből egy képet megalkotni. Ezzel szemben egy Harry Potter-film semmit sem ér. Mielőtt bekapcsolhatná az ember a fantáziáját, már ott is a következő kép. Csak az viszi valójában előrébb az embert, amiért saját maga megdolgozott.”

Ez lebeg a szemem előtt akkor, amikor – újabban egyre gyakrabban - könyvtrailerekkel találkozom.

Hogy mi is az a könyvtrailer (vagy más néven könyvfilm)? Jó esetben több annál, amit egy fülszövegben megtudhatunk a könyv tartalmáról. Pár perces, a könyv hangulatát megragadó, az olvasók érdeklődését felkeltő kisfilm, szpot. Több száz oldalnyi szöveg pár perces vizuális adaptációja, olykor az adott mű köré kreált kerettörténettel. Marketingeszköz, reklám, ami a könyv megvásárlására – és nem utolsó sorban elolvasására – ösztönöz. Itthon leginkább a kiadók honlapjain és a közösségi oldalakon, videomegosztókon lehet találkozni velük – tévében nekem még nem sikerült. (Emlékeim szerint utoljára A Nagy Könyv volt akkora volumenű olvasásnépszerűsítő kampány, hogy a magamfajta minimáltévés is belebotoljon. Kár, hogy nem lett folytatása, mert igen nagy munkával, igen igényes munkák születtek – a Zenei Szolgáltatás DVD-i közt ma is megtalálhatók.)

A klasszikus könyvolvasással töltött idő minden ez irányú vizsgálat szerint csökkenő tendenciát mutat. Érthető módon, hiszen lényegesen nagyobb erőfeszítést igényel egy könyv elolvasása, mint egy film megnézése, az emberi természet meg olyan, hogy  szeret a kisebb ellenállás irányába menni: ha alapvetően szeretünk is olvasni, sokszor mégis inkább megnéz(ünk) egy filmet, amit pár kattintással letölthetünk vagy rögvest elindíthatunk, mintsem egy ehhez képest „macerás” könyvvásárlásba-olvasásba bonyolódjunk, még ha tudjuk is, hogy miről maradunk le.  Szóval, haladni kell a korral, csábítani az olvasásra, és ennek egy remek módja – az egyértelműen favoritnak tűnő e-könyveken túl – a könyvtrailer.

De milyen a jó könyvtrailer?

Számomra egyértelműen azok, amelyek megragadják az írásmű hangulatát, stílusjegyeit, és az alkotók úgy adják vissza a szubjektív élményeiket, hogy azzal elősegítik a mű befogadását, ugyanakkor nem használnak olyan konkrét vizuális elemeket, amelyekkel megzavarnák a saját, olvasmányélményen alapuló képi világom megteremtését. Ilyen „zavaró tényező” lehet például, amikor a könyv szereplőit jelenítik meg. Ld. Hal Vaughan Egy ágyban az ellenséggel – Coco Chanel titkos háborúja, vagy Viktor Pelevin Utópia (S.N.U.F.F.) című könyvének reklámadaptációja, vagy D. Tóth Kriszta új regényének (Jöttem, hadd lássak) beharangozója – hogy csak néhányat említsek a hazai palettáról. (Tudom, ez a nemzetközi trend, nem is azt kifogásolom, hogy nem követnék eléggé, pusztán a magam szempontjai alapján vélekedem.) Karafiáth Orsolya Kicsi Lili c. regényének kisfilmje még ezen is túlmegy, hogy véletlenül se tudjunk elvonatkoztatni, az írónő nemcsak részleteket olvas fel a művéből, hanem maga alakítja a női szereplőket.

Könnyen szerethetők a fentiekkel szemben – és nem utolsó sorban a vizuális megerősítésnek köszönhetően könnyen azonosíthatók - azok a kisfilmek, amelyek az adott könyv illusztrációival operálnak. Ilyenek tipikusan azok a gyerekkönyvek, amelyekben valamelyest adott a képi világ és a történet szereplői csak „megmozdulnak” a képernyőn, épp annyira csak, hogy felkeltsék az olvasóik figyelmét, akik aztán készségesen lapozzák fel az adott könyv(ek)et. (Igazán kedves és humoros pl. Nógrádi Gábor Nem vagyok Samu c. könyvének trailere.)

Az egyik kedvenc könyvtrailerem  Krolikowski Dániel munkája, az Úton – Az eredeti tekercs. Noha Jack Kerouac könyvéből igazi sztárparádés hollywoodi mozifilm is készült, a könyvajánló nyomokban sem emlékeztet a rendező Walter Salles és az operatőr Eric Gautier által létrehozott képi világra. Az Úton könyvtrailere nemcsak rendkívül ötletességével hívja fel magára (és természetesen vele együtt a könyvre) a figyelmet, hanem azzal is, hogy tökéletes példája annak, hogyan lehet úgy megjeleníteni egy szöveg hangulatát, hogy beleérezzük magunkat a szituációba, ugyanakkor a történetet olvasva kedvünkre alkothassuk meg a saját, lelki szemeink előtt vetített filmverziónkat.

A tegnapi Petőfi Népében Hol vagytok könyvmolyok? címmel jelent meg egy cikk a fiatalok olvasási szokásairól, melyben a szerző, Popovics Zsuzsanna kolleganőnket is megszólaltatja:

„Mivel lehet meghozni az olvasási kedvet? – kérdeztük Koleszár Mártától. Ő is azt javasolta, hogy első körben érdemes kipuhatolni a gyerek speciális érdeklődési körét, és annak megfelelő témájú könyvvel rávezetni az olvasásélményre.”

Márti szavai eszembe juttatták, amit a múlt hónapban olvastam a Nyelv és Tudományban az élményszerző olvasásról. (A cikkre egyébként a Magyar Olvasástársaság honlapján lettem figyelmes.) A brit kutatási eredmények azt mutatják – s ezt a magyarországi szakemberek tapasztalatai is megerősítik -, hogy a gyerekek egyre kevesebbet olvasnak szórakozásképpen, ami arra vezethető vissza, hogy míg a szülők általában olvasnak fel óvodáskorú gyerekeiknek esti mesét, addig az iskoláskorú gyerekeiknél már leszoknak erről; továbbá az oktatási rendszer is kezdettől fogva az olvasási készséget állítja a középpontba, amit aztán a maga teljesítmény- és eredménycentrikus szemléletével kombinál.

Holott az olvasásnak van egy olyan - véleményem szerint legalább annyira fontos – nézőpontja is, amit nem lehet időre, mennyiségre, stb. mérni, s még csak nem is a szövegértés témakörébe tartozik.  Ez pedig az érzelmi töltekezés. Hogy a közkedvelt pszichológust, Vekerdy Tamást idézzem: az a jó olvasó, akinek az olvasás örömöt, élvezetet okoz, mert át tudja élni a hősök sorsát, azonosulni tud velük, s ez megmozgatja, felidézi érzelmeit, továbbá ebben az érzelmileg megragadott állapotban tágul a világról és önmagáról való tudása is.

A legtöbb tanárképzős diákoknak ajánlott szakirodalom – köztük Atkinsonék Pszichológiája is – beszámol azokról a kísérletekről, melyek során kisgyerekek tevékenységeit vizsgálták a jutalmazás függvényében. Megállapították, hogy azok a gyerekek, akik korábban szívesen rajzoltak csak a maguk örömére, miután fizetséget kaptak érte, egy idő után elvesztették a lelkesedésüket és kevésbé lelték örömüket a rajzolásban, mint a kontrollcsoport tagjai, akik nem kaptak a tevékenységükért jutalmat, hanem csak magáért az élményért rajzolgattak – kitartó lelkesedéssel.

De vajon valóban az iskolai oktatási rendszerben „kapja el a gépszíj” a gyerekeinket és tekintenek az olvasásra jellemzően feladatként, vagy már – akár tudattalanul is - hamarabb a pályára állítjuk őket?

Kisgyerekes szülőként gyakran találkozom különféle, a szülők „tudatosságára” épülő vállalkozások termékeivel és szolgáltatásaival. Honlapok, könyvek, újságok, programok, foglalkozások tömkelege invitál arra, hogy már az óvodás kor előtt fejlesszem a gyerekeimet játékosan. Igen, így, ebben a sorrendben. Hölgyeim és Uraim: főszerepben a készségek fejlesztése, mellesleg van játék is! Ritka kincs, ahol az élményt említik első sorban és „mellékhatásként” az értelmi vagy mentális fejlődést. Holott az utóbbi évek pedagógiai szakkönyvei egyre inkább azt hangoztatják, hogy abban, hogy gyermekeink boldog és sikeres felnőttekké váljanak, nagyobb szerepe van az érzelmi intelligenciának, mint a tudás és a készségek együttes halmazának.

(Ajánlom közülük Paul Tough Segítsünk kibontakozni gyermekeinket! című, a hétköznapi ember számára is érthetően megfogalmazott, olvasmányos kötetét.)

Minden egyéb elfogultságom mellett emiatt is kedvelem könyvtárunk Gyerekvilágát, ahol nemcsak gyerekbarát környezet, hanem elhivatott kollegák várják a látogatókat a kisbabáktól+mamáktól a kamaszokig, s küldetés-szerű munkájukkal egész évben azon dolgoznak, hogy mind az egyéni preferenciákat számon tartó ajánlásaikkal, mind a szervezett programjaikkal megteremtsék és megőrizzék gyermekeink számára az olvasás élményét.

Már egy ideje munkálkodunk azon, hogy a Kölcsönözhető Gyűjteményünk térképállománya megújuljon. Állapotuk és „frissességük” szerint számba vettük a meglévőket, feltérképeztük    a piacot és igyekeztünk az olvasói igényeknek optimálisan eleget tenni. A rendezőelvünk az volt, hogy elsősorban a hazai turizmusra fókuszáljunk, másodsorban a közkedvelt európai nyaralóhelyekre és városokra, továbbá olyan speciális térképeket is vásároljunk, amelyek a tájékozódást nem feltétlenül a navigációs értelemben segítik (ld. néprajzi, politikai térképek).

Térképet rendelni nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk ezt manapság, a millióegy webáruház korában. Odáig még simán haladtunk, hogy egy excel táblába gyűjtögettük, melyik országokról, régiókról, városokról, stb. keresünk térképet, majd melléjük biggyesztettük az egyes kiadók, kereskedők ajánlatait. Ott azonban többször is elakadtunk, hogy a leírásban nem adták meg a kiadás évét, vagy más fotót tettek fel borító gyanánt, így sokszor kénytelenek voltunk a vonalkódok alapján rejtvényt fejteni. (Óóó, te csodálatos QR kód!  – merengtem néha közben magamban, milyen szép is lesz majd, ha kis hazánkban is elterjed. Apropó: olvastatok már a busz- és metrómegállókban elhelyezett „plakátáruházakról”, amikor is a járatra várakozók okostelefonjaikat kattintgatva bevásárolnak és mire hazaérnek, az ajtó előtt várja őket az áru?)

Most azonban úgy néz ki, a finisbe értünk: naponta kapjuk az állománygyarapításról az újabb és újabb adag felcímkézett, katalogizált, tokkal-vonóval… azaz vonalkóddal ellátott térképeket. Szóval, mielőtt útra kelnél Nyájas Olvasó, térj be hozzánk egy kis térképmustrára!

Erről – vagyis a térképmustráról, ami egy weboldal címe is – jut eszembe: amikor jeleztem a főnököm felé, hogy szeretném a térképállományt egy teljes generál alá vetni, hosszasan elbeszélgettünk arról, hogy mit tapasztalunk, mennyire változtatták meg a különféle elektronikus navigációs rendszerek (GPS-ek) a használói szokásokat. [A magaméról az előző posztban írtam.  ] Arra jutottunk, hogy szinte semennyire, továbbra is folyamatos kereslet van a papíralapú, kölcsönözhető térképekre – és érdekes módon a „hajtogatós” a kedveltebb, szemben a „lapozóssal” (amit mi atlasznak hívunk). Viszont egyre több kérdést kapunk az internetes térképekkel kapcsolatban, ill. gyakrabban segédkezünk az egyéni úticélok, útvonalak kinyomtatásában.

A fent említett térképmustra csak egy a sok térképekkel foglakozó oldalból, íme egy linkajánló azoknak, akik szívesen ismerkednének az internetes térképek világával.

terkep.lap.hu  - Google térkép - Bing térkép - Holvan.hu - Térképcentrum - Térképbank - Térképkalauz - Webmap - Útvonalterv - Mymap - Turistautak.hu

Az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszékének gyűjteménye - Online térképek blog - Térképmustra

Miközben a térképek után kutattam, számos érdekességre bukkantam. Például erre a szakdolgozatra. (Ilyenkor elgondolkodom, hogy vajon a térképészet miért nem művészet?  )

S míg otthon azon fáradoztam, hogyan tákoljak parafára applikálva egy egyedi, amolyan „bejárjuk Magyarországot” családi térképet, rá kellett ébrednem, hogy leleményes emberek már rárepültek erre a piaci résre, és a lakókocsis matrica-szettek után legyártották az újabb őrületet: a sorsjegyekről ismert technológiával készített kaparós térképet.